Az átirányítás a kiszolgálók olyan rendezett listája, amelyet az ügyfélszámítógép a tartományvezérlőtől vagy a névtérkiszolgálótól kap, amikor a felhasználó egy példányokkal rendelkező névtérgyökérhez vagy elosztott fájlrendszerbeli mappához kísérel meg hozzáférni. Az átirányítás beérkezése után a számítógép megkísérel hozzáférni a listában lévő első kiszolgálóhoz. Ha a kiszolgáló nem érhető el, az ügyfélszámítógép a következő kiszolgálóhoz kísérel meg hozzáférni. Egy adott kiszolgáló elérhetetlenné válása esetére beállíthatja úgy az ügyfeleket, hogy visszatérhessenek az elsődleges kiszolgálóhoz annak helyreállítása után.

A következő szakaszokban az átirányítások engedélyezésével, letiltásával, valamint az ügyfelek visszatérésének engedélyezésével kapcsolatban tájékozódhat.

Az átirányítások engedélyezése és letiltása

Egy névtérkiszolgálóra vagy mappapéldányra irányuló átirányítás letiltásával meg lehet akadályozni, hogy a rendszer a felhasználókat az adott névtérkiszolgálóhoz vagy mappapéldányhoz irányítsa át. Ez olyankor hasznos, ha egy kiszolgálót karbantartás céljából ideiglenesen offline állapotba kell helyeznie.

Átirányítások engedélyezése vagy letiltása
  • Az egy adott mappapéldányra irányuló átirányítások engedélyezése vagy letiltása a következő lépésekkel történik:

    1. Jelölje ki az Elosztott fájlrendszer kezelése beépülő modul konzolfájának Névterek csomópontja alatt az egyik, mappapéldányokkal rendelkező mappát, majd kattintson a jobb oldali ablaktábla Mappapéldányok fülére.

    2. Kattintson a jobb gombbal a mappapéldányra, és ezután kattintson a Mappapéldány letiltása vagy a Mappapéldány engedélyezése parancsra.

  • Az egy adott névtérkiszolgálóra irányuló átirányítások engedélyezése vagy letiltása a következő lépésekkel történik:

    1. Az Elosztott fájlrendszer kezelése beépülő modul konzolfáján válassza ki a megfelelő névteret, és kattintson a Névtérkiszolgálók fülre.

    2. Kattintson a jobb gombbal a megfelelő névtérkiszolgálóra, és ezután kattintson a Névtérkiszolgáló letiltása vagy a Névtérkiszolgáló engedélyezése parancsra.

Ügyfelek visszatérésének engedélyezése

Egy példány elérhetetlenné válása esetére beállíthatja úgy az ügyfeleket, hogy visszatérhessenek az adott példányhoz annak helyreállítása után. Ahhoz, hogy a visszatérés működjön, az ügyfélszámítógépeknek meg kell felelniük a következő témakörben felsorolt követelményeknek: Elosztott fájlrendszerbeli névtérügyfél követelményei – áttekintés.

Ügyfél visszatérésének engedélyezése névtérgyökér esetében
  1. Kattintson a Start gombra, mutasson az Felügyeleti eszközök pontra, majd kattintson a DFS-kezelés parancsra.

  2. A konzolfa Névterek csomópontja alatt kattintson a jobb gombbal az egyik névtérre, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

  3. Az Átirányítások lapon jelölje be az Ügyfelek visszatérése az előnyben részesített példányokhoz jelölőnégyzetet.

A példányokkal rendelkező mappák az ügyfél-visszatérési beállításokat a névtérgyökértől öröklik. Ha az ügyfelek visszatérése a névtérgyökérben le van tiltva, az alábbi eljárás végrehajtásával engedélyezheti a visszatérést a példányokkal rendelkező mappák esetében.

Ügyfelek visszatérésének engedélyezése példányokkal rendelkező mappa esetében
  1. Kattintson a Start gombra, mutasson az Felügyeleti eszközök pontra, majd kattintson a DFS-kezelés parancsra.

  2. A konzolfa Névterek csomópontja alatt kattintson a jobb gombbal az egyik, példányokkal rendelkező mappára, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.

  3. Az Átirányítások lapon jelölje be az Ügyfelek visszatérése az előnyben részesített példányokhoz jelölőnégyzetet.


Tartalom