Az áttelepítéssel kapcsolatos dokumentáció és eszközök megkönnyítik a kiszolgálói szerepkörök, az operációsrendszer-beállítások és az adatok meglévő, Windows Server® 2003, Windows Server 2008 vagy Windows Server 2008 R2 rendszert futtató kiszolgálókról Windows Server 2008 R2-alapú kiszolgálókra történő áttelepítését.

Ha az ebben a témakörben hivatkozott áttelepítési útmutatók - és ahol alkalmazhatók, a Windows Server áttelepítési eszközök - használatával telepíti át a szerepköröket, egyszerűsítheti az új kiszolgálók rendszerbe állítását (azokét is, amelyek a Windows Server 2008 R2 rendszer Server Core változatát futtatják, valamint a virtuális kiszolgálókét), csökkentheti az áttelepítéssel járó leállási időt, növelheti az áttelepítési folyamat pontosságát, és elkerülheti az áttelepítések során gyakorta előforduló ütközéseket.

A Windows Server áttelepítési portálon (előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg) közzétett áttelepítéssel kapcsolatos dokumentumok és eszközök többsége támogatja a több architektúrára kiterjedő áttelepítéseket (x86-alapúról x64-alapú számítógépes platformra), a fizikai és virtuális környezetek közötti áttelepítéseket, és ahol elérhető, a Windows Server operációs rendszer Server Core és teljes telepítési változata közötti áttelepítéseket.

Áttelepítési útmutatók Windows Server 2008 R2 rendszerhez

A támogatott kiszolgálói szerepkörök, szolgáltatások, operációsrendszer-beállítások és adatok áttelepítéséhez részletes útmutatók érhetők el a Windows Server 2008 R2 TechCenter webhelyen (előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg) (https://go.microsoft.com/fwlink/?LinkID=128554).

Windows Server áttelepítési eszközök

A Windows Server áttelepítési eszközök szolgáltatás a Windows Server 2008 R2-alapú számítógépeken telepíthető a Kiszolgálókezelő Szolgáltatás hozzáadása varázslójával. A Windows Server áttelepítési eszközök a Szolgáltatások eltávolítása varázslóval távolíthatók el a Windows Server 2008 R2 rendszerből.

A szerepkörök, szolgáltatások és egyéb adatok Windows Server áttelepítési eszközökkel történő áttelepítéséhez azokon a forráskiszolgálókon is telepíteni kell a Windows Server áttelepítési eszközök szolgáltatást, amelyekről az adatokat át kívánja telepíteni. A Windows Server áttelepítési eszközök forráskiszolgálókon történő telepítéséhez létre kell hozni egy telepítési mappát bármely Windows Server 2008 R2-alapú számítógépen, majd azt alábbi táblázatban felsorolt Windows Server 2008 R2 rendszernél korábbi operációs rendszerek egyikét futtató forrásszámítógépre kell másolni.

A Rendszergazdák csoport tagjának kell lennie azon a számítógépen, amelyen a Windows Server áttelepítési eszközöket telepíteni, regisztrálni vagy használni kívánja. Ha a Windows Server áttelepítési eszközöket Windows Server 2008- vagy Windows Server 2008 R2-alapú kiszolgálókon kívánja használni, a Windows Server áttelepítési eszközök szolgáltatást emelt szintű felhasználói jogosultságokkal kell futtatnia. Ehhez kattintson a Start menü Felügyeleti eszközök parancsára, kattintson a jobb gombbal a Windows Server áttelepítési eszközök parancsikonra, majd válassza a Futtatás rendszergazdaként parancsot.

A Windows Server áttelepítési eszközök telepítéséhez, konfigurálásához és eltávolításához teljes körű útmutatást talál a Windows Server áttelepítési eszközök telepítését, elérését és eltávolítását ismertető részletes útmutatóban (előfordulhat, hogy a lap angol nyelven jelenik meg) (https://go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=134763), a Windows Server 2008 R2 TechCenter webhelyen.

Támogatott operációs rendszerek

Az alábbi táblázat azokat az operációs rendszereket sorolja fel, amelyek esetében a Windows Server áttelepítési eszközökkel történő áttelepítés támogatott.

Forráskiszolgáló processzora Forráskiszolgálón futó operációs rendszer Célkiszolgálón futó operációs rendszer Célkiszolgáló processzora

x86- vagy x64-alapú

Windows Server 2003

Windows Server 2008 R2 és Server Core

x64-alapú

x86- vagy x64-alapú

Windows Server 2003 R2

Windows Server 2008 R2 és Server Core

x64-alapú

x86- vagy x64-alapú

Windows Server 2008

Windows Server 2008 R2 és Server Core

x64-alapú

x64-alapú

Windows Server 2008 R2

Windows Server 2008 R2 és Server Core

x64-alapú

x64-alapú

Windows Server 2008 R2 Server Core

Windows Server 2008 R2 és Server Core

x64-alapú

Megjegyzések:
  • A Windows Server rendszer Foundation, Standard, Enterprise és Datacenter kiadásai a teljes és a Server Core telepítési változatok esetében egyaránt támogatottak, mind a forrás-, mind a célkiszolgálókon.
  • A fizikai és a virtuális operációs rendszerek közötti áttelepítések támogatottak.
  • Ha a forráskiszolgálóról olyan célkiszolgálóra hajt végre áttelepítést, amelyen az operációs rendszer felhasználói felületének nyelve (azaz a telepített nyelv) eltérő, a forráskiszolgáló nem támogatott. Nem telepíthet át például szerepköröket, operációsrendszer-beállításokat vagy adatokat a Windows Server áttelepítési eszközökkel abban az esetben, ha a forrásszámítógépen a Windows Server 2008 francia nyelvű változata, a célszámítógépen pedig a Windows Server 2008 R2 német nyelvű változata fut.
  • A rendszer felhasználói felületének nyelve megegyezik a Windows operációs rendszer telepítéséhez használt honosított telepítőcsomag nyelvével.
  • Mind az x86-, mind az x64-alapú áttelepítések támogatottak a Windows Server 2003 és a Windows Server 2008 rendszer esetében. A Windows Server 2008 R2 összes kiadása 64 bites.
  • A Windows Server 2008 Server Core változatain futó szerepkörök nem telepíthetők át, mert a .NET-keretrendszer nem érhető el a Windows Server 2008 Server Core változatán.

Tartalom